Hol kezdődött, majd hol folytatódott Ralbovszki Csaba élete?
1977. december 18-án Verbászon születettem és Bácsfeketehegyen nőttem fel. Topolyán jártam gimibe. Az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Német Nyelv és Irodalom Tanszékére és az újvidéki Művészeti Akadémiára is felvettek. Végül a színészetet választottam. Az akadémia befejezése után feljöttem Szabadkára, és leszerződtem a Népszínház Magyar Társulatához.
Hogyan, honnan indult el pályafutásod? Minek köszönhető, hogy színész lettél?Mindig közel állt hozzám a szavalás, a Kosztolányi szavalóverseny, a KMV, az amatőr színjátszócsoport, ezeken mind részt vettem. Először a Német Tanszékre jelentkeztem, érdekelt a filozófia, de felvettek a Színművészetire is. Nagyon megfogott Jean-Paul Sartre egyik mondata:” Nyelvem határai a világom határai.” E szerint éltem még a gimiben is, és ezért gondoltam német nyelvet tanulni. Egy évig csináltam a kettőt párhuzamosan, mégis utána erősebb késztetést éreztem a színészkedés iránt.
Milyen szerepeket kedvelsz?
Mindent ki kell próbálni. Egyformán szeretek mindent, ha jól meg van írva. Mindegy, hogy komédia vagy dráma, a jó játék a lényeg. Pl. Gorkij: Kicsik és polgárok. Nehéz, de megélhető dráma. Brandon Thomas: Charley nénje. Egy vidám darab, csak a komédiát jól kell csinálni, viszont tény: nehéz jól csinálni.
Foglalkozol-e mással is a színészeten kívül?
Jelenleg a Népkörben Greguss Zalán kollégámmal közösen diákszínjátszó-csoportot vezetünk, és velük mutatjuk be A dzsungel könyvét. A darabnak június 16-án 19 órakor volt a bemutatója a Népkörben. Jelenleg a 36 gyerekkel foglalkozunk, de szeptemberben többen lesznek. Emellett játszom a Kosztolányi Dezső Színház Terápia című darabjában. Egyébként, ha van egy kis szabadidőm, akkor a haverokkal járok pecázni. Olyankor hajnali fél 4-kor kelek, megnézem a napfelkeltét, utána bedobom az úszókat, és élvezem a napsütést egy pohár ásványvíz vagy üdítő mellett!:-) Imádok a természetben lenni, kikapcsolni a mobiltelefont, hogy ne zavarjon senki, és élvezni a semmittevést egész nap. Nagyon szeretek utazni. Jártam már Lisszabonban, Amszterdamban, Milánóban, Barcelónában. Jim Morrisonnak van egy nagyon jó mondása:”Úton lenni a boldogság, megérkezni a halál.” A színházzal is rengeteget utazok pl. az egyik héten hétfőn Budapesten, aztán Csókán, szerdán Szlovéniában, szombaton Temesvárott, kedden pedig Zomborban játszottunk.
Ha szabad érdeklődni, a magánéletedben mi újság?
Egyelőre szabad vagyok. Várom azok jelentkezését, akik a feleségem lennének.
Szerinted miért érdemes a mai fiataloknak színházba járni?
Vajdaságban, határon túli magyarként, Szabadkán fontos a színház. Sokat lehet tanulni belőle. Pl. amiben most játszom, az Adieu Bandi Ady Endre életét mutatja be, kicsit másképpen, mint ahogyan azt az iskolában tanuljátok, itt a színházban meg is nézhetitek. A Népkörben a diákszínjátszó-csoport nem csak nevelés, hanem a pedagógia egyik formája szocializációból,élettapasztalatból. A pedagógia egyik formája a drámapedagógia. A színház tanít, szórakoztat, sokat lehet nevetni, sírni, szerelmesnek lenni, a sötétben fogni egymás kezét és a végén sokat tapsolni.
