Tökéletes európainak éreztem magam, kellemesen magától értetődően; nemcsak karórám működött (már évtizedek óta a csuklómon) abban a zajtalan összeillesztettségben, ahogyan valaha egy svájci havasi házban egy mesterember összeállította, hanem az agyam is. A szívem is; álmaim s indulataim rendszere is.*
Aki Dunántúl járta iskoláit, annak osztálytársai sokadalmából nyüzsögve villognak az ics-ek, vics-ek. Sokunknak rokonságából is. Vannak idegen családnevek, amelyeket szinte meg¬magya¬rosí¬tá¬suk¬kal magyarítanánk el: tépnénk ki a hiteles jó talajukból. Melyekre már nemcsak nyelvünk jár rá; történelmi tudatunk is. Még a nép helyi történelmi tudata is.
*
Nevet választani éppúgy a legtermészetesebb emberi jog, mint ízlést, hitet, hazát. Hisz voltaképp még fajtát is, mégpedig színest is lehet: a nemzendő utódokkal.
*
Az a férfi is, aki nekem s az egész magyar írói nemzedéknek, a legjobb irányító jobbot adott az európai magas műveltségben, -ics végződésű nevet viselt.
Ő ugyan, már dédapjától örökölten, a nemesek és honoráciorok módján ts-nek írta. Babits-nak.
Az örökléstan törvényeinek valami humoros játéka folytán még arca is - fekete haj, dinári arccsontokon barna bőr, csak izzásra nyíló szénszem - jellegzetesen az volt, amit mi, déldunántúliak, szerbnek érzünk.
Egyenes leszármazottja volt annak a nagy emlékezetű Kelemen Lászlónak, a magyar színjátszás még XVIII. századi nagy hősének. Anyját, akit minden magyar versolvasó szívébe beleplántált azzal a versével, amely így kezdődik: „Hajnalka volt az édesanyám...”, Kelemennek hívták; Nemes Kelemen Auréliának.
*
S egy befejező élményt?Nincs véletlen. A magyar határtól másfél órányira két véletlenség kedvesen, de határozottan vezet vissza tennivalóim sajátos területére.
Magyar falut is szeretnénk látni; tapintani inkább, vagyis megállni benne, szót cserélni a lakóival, mégpedig nem hivatalosan.
Semmi sem könnyebb. Az újvidéki Forum egyik kitűnő munkatársának szülőfaluja az újvidék-szabadkai útvonalon fekszik. Semmi akadálya, hogy Juhász Géza akár rögtön ne üljön be a gépkocsiba, s ne látogassa meg a szüleit. Majd autóbusszal jön vissza.
*
Feketicsben állunk meg. A valamikor a Hajdúságból (helyesen: a Nagykunságból) idetelepült falu neve eredetileg Fekete¬hegy volt. A szerb alig ejti másként a gy-t, mint a cs-t; a hegy-ből így lett a h kibuktatásával s a két e összevonásával a környékbeliek ajkán ics, Feketehegyből Feketics, már hajdanában. A két háború közti kisebbségüldöző kormányzat a magyar falvakat is - mind lehetőleg - a név pontos lefordításával szerbre keresztelte. A feketét szerbül crno-nak mondják, a hegyet brdo-nak. Feketehegy tehát Crno Brdo lett. Ezt nem csak az újdonsült Crno Brdo-iak nem tudták kimondani, hanem úgy látszik, a környékbeli szerbek is nehezen; a falut ők változatlanul Feketicsnek hívták...
