A bácsfeketehegyi Soma Színtársulat rendezőjeként vétette fel magát arra a tablóképre, amelyen szellemi fegyvertársai is ott vannak, velük együtt évekig azon fáradozott, hogy a műkedvelő mozgalom lángja ne lobbanjon el észrevétlenül, ne gyengüljön a taps a művelődési otthonokban, előadásaiknak legyen sajátos bájuk, vegye őket körül védőburok, aura - Merkva Péter több helyütt végzett felelősségteljes munkát, színészkedett is, s minden fellépését vizsgaelőadásnak tekintette, egy alkalommal ugyanis azt nyilatkozta: az utolsó főpróbával a tanítás ugyan véget érthet, de a tanulás nem - Néhány évvel ezelőtt a bácsfeketehegyi műkedvelő színjátszók nagy sikerrel mutatták be a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók III. Találkozóján Tömörkény István remekét, a Barlanglakókat - Sokan megfogalmazták akkor, hogy a rendező szerény műhelyében egyszersmind gondolatgazdag és ,,nézőbarát'' előadás született, láttak egy színházi modellt működés közben, amely picinykét újszerű nyelven szólalt meg, így a maga módján alternatívát kínált a színpadi megújulás köré szövődött és egyre elméletibbé váló generációs-esztétikai vitában - A rendező sajnos visszavonult a nyilvánosság elől, nem rendez, nem szerepel, s csak reménykedhetünk abban, hogy egyszer még visszatér a színpadra, hogy tovább csiszolja az összetéveszthetetlen, a maga népszerűsítette sajátos stílust...
Bácsfeketehegy, Feketics - egy városka közelebb Újvidékhez, mint Szabadkához. Itt szép számmal éltek németek, most magyarok, montenegróiak és más nemzetiségűek lakják. Innen vágott neki a festett világnak igazságot és hazugságok egyaránt hirdetni a Topolyai Magyar Járási Színház, majd a szabadkai Népszínház kiválósága, Albert János, évekkel ezelőtt Ralbovszki Csaba lett hűtlen szülőfalujához, ,,hazát'' cserélt, s az újvidéki Színművészeti Főiskolán szerzett diplomával Kosztolányi Dezső városának teátrumához szerződött.
Videoklipek, reklámok nem szólnak Bácsfeketehegyről. Már a színjátszók gazdag múltjáról sem csevegnek az esti órákban. Másmilyen, cudarabb életet élünk, mint egykoron. Pedig hát 1919-ben, az államalakulás után magyar emberek áldozatkész munkával fáradoztak azon, hogy a nyelv, az anyanyelv ne sorvadjon el, céltudatos munkával szolgálta a nemzetét a feketicsi Református Dalárda, Ágoston Sándor református püspök és Takács Ferenc tanító is: népszínműveket állított színpadra a hívó szavára megjelenő műkedvelőkkel. Színre vitték a Sárga csikót, a Falu rosszát, a Vöröshajút, a Piros bugyellárist és a többi akkor divatos színpadi darabot. Németh Mihály volt az utód. ĺ már egész estét betöltő operettekkel is tartotta a lelket a magyarságban. Azt mondták akkor: Miként az életben, a színpadon is minden a szereteten múlik, és a szeretetlenség tehet tönkre mindent. Megtapsolhatták a nézők a Mit susog a fehér akác, A csókos regiment és más darabok szereplőgárdáját.
Nem tétlenkedtek a műkedvelők 1945 után, de hiányzott az alkotókból a bizalom és a ,,győzni akarás'', a két leghatékonyabb tehetségforrás. Feketics rendszeresen vendégül látta a szabadkai Népszínházat, ritkábban műkedvelő társulatokat, mert valami módon óvni kellett az otthont. Évekkel ezelőtt aztán megalakult a Soma Színtársulat, sok-sok fiatal taggal, lelkes műkedvelőkkel. Megnevettetni, megríkatni a nézőket, ez a mi leckénk, hallottuk akkor a színészektől, s amikor a Soma Színtársulat a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók III. Találkozóján a versenyműsorban színre vitte Tömörkény István Barlanglakók című remek művét, már tudtuk: a rendező, a tapasztalt Merkva Péter vezetésével a társulatra szép napok várnak, be is mutatták Illyéstől a Tűvé-tevőket: a néző volt a ,,megrendelő''. Merkva Péter látszólag egyszerű mutatványokkal szórakoztatta a nagyérdeműt.
A rendező az újvidéki József Attila Művelődési Egyesületben lépett először színpadra, a Hajnali vendégben volt szükség színészi tehetségre, s a rendező, Hirschler Ferenc elégedett volt a teljesítményével. Az évek során Merkva Péter több operettben is bemutatkozott, mert a karnagyok, Vitkay és Vojtehovszki sokra becsülték érces énekhangját. Több népszerű rendező vette a védőszárnyai alá, töbek között Gáspár Lajos és Kapmayer Ferenc is. Nagy sikert aratva a Víg özvegyben, a Mágnás Miskában és a Gyapjas János által rendezett Farsang tündérében, már-már arra gondolt, hogy hivatásos színészként folytatja pályafutását az Újvidéki Rádióban vagy a szabadkai Népszínházban. Az Ide gyere, rózsám! című operettecskében Remetené Fazekas Piroskával, kiváló művésznőnkkel lépett fel. Drámákban is megcsillantotta a tehetségét, például Heijermans Reményében és Miroslav Krleža A Glambayok című művében. A telepi Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben Ladik Katalinnal és Muszin Imrével akarta szebbé tenni a hétköznapokat...
A hetvenes években - nagyon hosszú kényszerszünet után - Merkva Péter a kishegyesi műkedvelőket biztatta szorgos munkára. Színre vitték Szilágyi László-Harmath Imre Szomjas krokodilját, a Kocsonya Mihály házasságát, néhány egyfelvonásost, de a rendező merészebb tervei zátonyra futottak. Végül Bácsfeketehegyen rátalált azokra, akikkel sikerült egy szép munkaszakaszt beleíratni a nagykönyvbe. Merkva Péter küzdelmekre volt képes. Lubickolt a mélyvízben, úszkált az ,,óceán''-ban, hintalóra ültette a színészeit, s most valószínűleg örömmel nyugtázza, hogy a bácsfeketehegyi műkedvelők az élmezőnybe verekedték be magukat. A hasznos emberek világnagy nyugalmával érzi ezt, bár tudja: ,,Minden színész, aki lelép a színpadról, már csak tavalyi felhő''. Ezt Jászai Mari mondta - és milyen bölcsen.
