A 2002-es népszámlálás 4526 lakost jegyez Bácsfeketehegyen. 61 százalékuk magyar, 16,5 százalékuk szerb, 15 százalékuk montenegrói...
A honfoglalás óta létező település az évszázadok folyamán számtalanszor cserélt gazdát, számtalanszor nyugtalanították háborúk, számtalanszor cserélődtek népek, nemzetek e tájon. Egykoron a zsíros bácskai földekért a legkiváltságosabb nemesek vetélkedtek, ám voltak olyan idők is, amikor szinte teljesen elnéptelenedett ez a vidék a tatár- és törökdúlás következtében, s aki akkor Bácskába akart menni, annak kenyeret kellett vinnie magával, mert ott egész napi járóföldön nem talált élelmet. Elnevezése is sokat változott: hívták Feketeegyháznak, Feketicsnek, Crno Brdónak, Feketehegynek, Bácsfeketehegynek, Feketitsnek, Feketytynek, Veketitynek, Fekete-Hegynek, Fekete-tónak...
Múltidézés
A Feketeegyházat emlegető első írott dokumentumból, az 1462. február 17-én, Budán keltezett adománylevélből megtudható, hogy Mátyás király édesanyjának, Szilágyi Erzsébetnek ajándékozta a települést és a környező bácskai szabad nemesi birtokokat, amelyeket ez időben főképp magyarok lakhattak. A török hódoltság alatt azonban a számuk lényegesen megfogyatkozott, a mohácsi vész pedig végleg elüldözte őket ebből a térségből. A vidék lakatlanná vált. 1553-ig a senki földjének nevezték. Utána a török adólistákon szerepelnek a Krivaja (Bácsér) melletti megmaradt falvak, de sokkal gyérebb lakossággal, mint azelőtt.
Bácska lakosságának feltöltéséről már 1695-ben tárgyalt az osztrák kormány, de a tényleges betelepítés csak Mária Terézia rendeletével kezdődött el 1720-ban. A császárnő Rajna melléki katolikus németekkel akarta betölteni Bácskát. II. József is birodalmi németekkel óhajtotta növelni a térségben a lakósok számát, de Telepítési Pátensében már vallási toleranciát ígért. Kunhegyes magyar zsellérjeiben ez táplált reményt, és szervezkedni kezdtek. Természetesen a vagyonosabbak nem akartak megválni az olcsó munkaerőtől, s rendelettel próbálták elejét venni a népvándorlásnak. A szájhagyomány szerint az első kunhegyesi jövevények 1779-ben érkeztek a Krivaja patak mellékére, és a domboldalban vájt kunyhóikban húzódtak meg. Aztán 1785 tavaszán 212 család költözött az újonnan létesítendő Feketehegy területére. S míg a szomszédos Szeghegyre bevándorló katolikus németek megsegítésére a kormányi kincstár negyvennégyezer forintot költött (készen felépített házakba költözhettek be), addig a kunhegyesi református magyarok új otthonának megteremtéséhez mindössze 12 forinttal járult hozzá.
"Valamennyiönket az a remény táplált, hogy sekély földjeinket odahagyva, tágasabb területet kapunk művelésre és ezen módon a mi és maradékaink helyzetét jobbá és szerencsésebbé tesszük..." (Idézet egy korabeli összeírásból, melyet Sárközi Ferenc: Az idő sodrásában című művéből kölcsönöztük.)
A négyes jubileum
Bácsfeketehegy újratelepítésének 220. évfordulója igen jeles dátum. Hogy egy (magyar) falu az elmúlt történelmi viharokat átvészelte, és ennyi - búban és örömben telt - esztendőt tud maga mögött, bizony nem kis eredmény. Hiszen első telepesei olyan szegény legények voltak, akiknek a tarisznyájában, mint ahogyan a népdal is mondja, csak vöröshagyma volt egymagában. Vagy még az sem. Esetleg a kocsi saroglyájában néhány eldugott szőlővessző... De az idén a falu vezetősége úgy döntött, hogy nemcsak a magyar telepesek új otthonteremtéséről emlékezik meg, hanem a helységben élő más nemzetiségűek kényszerű ideköltöztetésének dátumairól is.
- Tíz évvel ezelőtt már tettünk kísérletet arra, hogy megünnepeljük e többnemzetiségű közösség létrejöttének fontos történelmi pillanatait. Akkor hármas évfordulót jegyeztünk: a magyarok, a szerbek és a montenegróiak betelepítéséről emlékeztünk meg. Jóllehet ezek a népek kényszerűségből változtattak otthont, és mindez sok egyéni tragédiát vont maga után, de nekünk előre, a jövőbe is kell néznünk, s továbbra is itt, egymással békében élve kell eltöltenünk még sok-sok évtizedet - magyarázza a jubileum jelentőségét Pál Károly újonnan megválasztott helyi közösségi tanácselnök, Kishegyes község tanácselnöke és a Feketics Művelődési Egyesület elnöke. - 185 évvel ezelőtt Szikicsről és a környező településekről szivárogtak be a svábok, akiket 1944-ben elűztek otthonaikból a német megszállás ellen harcoló partizánok, s üresen maradt házaikba 1945-ben (tehát 60 esztendővel ezelőtt) montenegróiakat költöztettek be. Ezt megelőzően is volt egy nagyobb migrációs hullám: 1920-ban (85 évvel ezelőtt) korduni és likai szerb családok jöttek Feketicsre, s alakították meg az Újfalut.
Mi tagadás, a múlt emlékei sokaknak fájnak még, de épp az ilyen és ehhez hasonló együttléteknek - közös népünnepélyeknek - kell gyógyírt hozniuk ezekre a sajgó sebekre. S természetesen a dolgos hétköznapoknak is.
- A vezetőség a munkájával a mindennapi életben is be szeretné bizonyítani, hogy a békében való együttélés nem lehetetlen. A nemrég lezajlott helyi közösségi választásokon például sikerült olyan koalícióval indulnunk, amely a falu lakosságának jelenlegi összetételét is híven tükrözi. A VMSZ, a Demokrata Párt, a Gazdakör és a Zöld Dombok közösségi és környezetépítő civil szervezet kiérdemelte a lakosság bizalmát, s a 15 tanácsnoki helyből 11-et meg is szereztünk. A lakosság 75 százalékos részvétele a voksoláson ismételten azt bizonyítja, hogy nem a széthúzás, a magánérdek, hanem csakis a közösségi szellem, a közös célok megvalósításáért tett erőfeszítések hozhatnak változást a falu életében. S mi ezzel a koalícióval minden tenni akaró egyénnek megadtuk azt a lehetőséget, hogy konkrétan cselekedjen is a közösségért - hangsúlyozta Pál Károly tanácselnök.
Miből lesz a híres meggytargyi?
A szegénység és a munkanélküliség rányomta bélyegét a falu jelenére. A gazdasági válságot csak tetézi a Feketics Mezőgazdasági Birtok és az Antilop cipőgyár kilátástalan helyzete. A megkezdődött privatizációs folyamat lassú, a gazdasági átalakulás még a magánszektorban sem zökkenőmentes. Ennek ellenére a kiutat, az új munkahelyeket, az egyéni és közösségi boldogulást csakis a magánvállalkozások nyújthatják. Hál istennek vannak is sikeres próbálkozások, de az újabb ötletek megszületését serkenteni is kell. Remélhetőleg a megálmodott ipari park is megvalósul, s a testvérvárosi kapcsolatok révén, együttes erőfeszítéssel és programokkal európai uniós pénzekre is pályázhat majd a falu.
A település egykoron nagyon híres szőlő- és gyümölcstermő vidék volt. Az első szőlővesszőket és meggyfacsemetéket még Kunhegyesről hozták az elődök. Aztán, hogy kiderült, az ún. fekete meggynek kiválóan megfelel az itteni termőtalaj, a gyökérsarjakról tovább szaporították a fákat. Az 1970-es évek elején a német piacra mintegy 500 tonna termést szállítottak, s tíz nap alatt ötszázezer márka bevételre tett szert a falu.
- Ez nem legenda, hanem valóság - mondja Bácsi Gábor, a községi önkormányzat gazdasági-mezőgazdasági osztályának vezetője. - Sajnos, a virágkor után gyorsan jött a hanyatlás. A külföldi kereslet megcsappant, a rengeteg termést itthon nem tudták feldolgozni, s az emberek máról holnapra kiirtották a meggyeseket, akárcsak a szőlőskerteket. Itt-ott a ház előtt maradt néhány termő fa. A több mint egy évtizede tartó gazdasági válság néhány vállalkozó szellemű család figyelmét őseink hagyatéka felé fordította, s ez biztató eredményeket hozott. Horkai Andrásnak például a 200 meggyfából álló birtokáról származik a címkézett Feketicsi meggytargyi, s az újonnan létesített szőlőskertek terméséből kerültek piacra a Lódi-féle borpince palackozott borai. Mivel a mezőgazdasági minisztérium a jövőben a biotermelést és a tájjellegű készítményeket tervezi anyagilag támogatni, hát megtettük az első lépéseket annak irányában, hogy a híres bácsfeketehegyi fekete meggy ilyen védjegyet kapjon. Már a falunapot is a meggy éréséhez igazítottuk (hiszen ez mindannyiunk ősi kincse), s távlati terveinkben szerepel faiskola létesítése is. Az államtól szeretnénk bérelni egy biotermelésre alkalmas nagyobb parcellát, melyet felkínálnánk azoknak a fiataloknak, akik folytatni szeretnék hagyományainkat.
Ha biztos az alap, a felépítmény sem fog inogni - mondja beszélgetőtársunk. Ha a település gazdasági vérkeringése felfrissül, máris fejleszthetik a település infrastruktúráját is. Egyelőre azonban csak kis lépésekkel haladhatnak előre. Például bevezetik a kábeltelevíziót, és kitisztítják, felújítják az utcai vizesárkokat. Ez utóbbihoz persze a lakosság összefogására lesz szükség, de az új helyi vezetőség bízik abban, hogy ez maradéktalanul sikerülni fog.
Vérveszteség
Ha már szóba esik a polgári öntudat, meg egyáltalán a közhangulat, riportalanyaim megjegyzik, hogy bizony az elmúlt esztendőkben nagyon megöregedett a falu. A közösségi életen eluralkodott a fásultság és az érdektelenség. Nem is csoda, teszi hozzá Barta Júlia nyugalmazott óvónő, a művelődési élet egyik "frontembere", hiszen összeszámolták: 1990-től 46 házaspár hagyta el szülőfaluját családostul. Vándortarisznyát vett a nyakába 28 egyetemi végzettségű fiatal is, és ez ugyancsak nagy érvágás a falu szellemi életében. Az iskolában vannak osztályok, amelyekben tíznél kisebb a létszáma a tanulóknak. Sajnos, az itthon maradt fiatal értelmiségiek között is kevés az aktív, a közösségért ügyködő egyén, mert zömmel munkanélküliek, akik emellett kilátástalannak látják a jövőt, úgy érzik, egy légmentesen zárt világban élnek, s nem is érdemes küzdeniük, mert másutt és mások döntenek sorsukról. Reménytelenségükben nem házasodnak (hogy "ne tetézzék a bajt"), vagy ha mégis, nem vállalnak gyermeket. Azok a civil szervezetek viszont, amelyek időközben megalakultak, és nagy szerep hárulna rájuk a társadalmi élet újraélesztésében és újraértékelésében, még nem találták meg igazából helyüket a közösségben.
A református egyházközösség sem tölti be szerepkörét. Keresi, kutatja a járható utat. Míg dúlt a háború, és félelemben teltek az emberek mindennapjai, minden
istentiszteleten tömve volt a templom. Ám ahogy elmúlt a közvetlen életveszély, s hazajöttek a frontokról az apák és a fiúk, a külföldről érkező segélycsomagok is elapadtak, a hívők alig tíz százaléka jelenik meg a vasárnapi istentiszteleten. A Gyermekmisszió bibliai levelező tagozata két lelkes vezetőjének, Szolga Renátának és Kormos Irénnek köszönhetően kiválóan dolgozik ugyan, de konfirmálás után már a hatodik osztályosnál idősebbeket nem lehet a templomba csalogatni. Hiába építettek játszóteret, hiába vettek csocsót, a fiatalok hátat fordítottak a templomnak, és elsivárosodott a hitéletük - összegezi tapasztalatait Bertók József egyházi gondnok. A tavaszi, őszi önkéntes takarításra még összejönnek a presbiterek és a kézimunkázó asszonyok, de évi tevékenységük a szeretetmunkában ezzel, úgyszólván ki is merül.- Furcsamód ugyanakkor, amikor anyagi támogatásra volt szükségünk, az egyházközösség tagjai nagylelkűen adakoztak. A 200 éves jubileumunk alkalmából annyi pénzt összegyűjtöttünk, hogy kívül-belül felújíthattuk a templomunkat. A munkálatokat a napokban fejeztük be. Az augusztus végi rendezvénysorozatba csak azért kapcsolódtunk be (mi nem jegyezzük ugyanis ezeket az évfordulókat), hogy alkalmunk legyen nyilvánosan is megköszönni támogatóinknak a segítséget. Ugyanekkor négy fiatal lelkészt avatunk fel (a helybeli Harangozó Lászlót, a szabadkai Kiss Nándort, a maradéki Gyenge Károlyt és Gyenge Károlyné Szlifka Tildát).
Mégis, mindenek ellenére hogyan tovább? Mibe kapaszkodni? "Csakis abba, amihez értünk" - zárja le eszmecserénket derűlátóan Molnár Károly nyugalmazott agronómus, aki olyan hullámhegyeket és -völgyeket is megélt már az elmúlt évtizedek alatt, hogy bátran kimondhatja: azért nem olyan fekete az ördög, mint amilyennek látszik. A faluban nemcsak a szőlő- és gyümölcstermesztés volt egykoron fejlett, hanem a jószágtartás is. Az újabb kori tervszerű gazdálkodás olyan nagy eredményeket jegyzett a sertés-, a marha- és a baromfitenyésztésben, amely révén nemcsak a Vajdaságban, hanem széles e világon ismertekké váltak. Noha Jugoszlávia szétesésével mindezek az állományok tönkrementek, azért ezek a "szép napok" még élnek az emberek emlékezetében, s szerencsére egyre többen vannak olyanok, akik mernek és tesznek is valamit, hogy kimozduljanak a holtpontról. Ha döcögve is, de újra beindult a marhahizlalás, a tojótyúkok tenyésztése, a dohánytermelés, megalakult a Gazdakör, hogy szakmai segítséget nyújtson, egyesületbe tömörülnek a méhészek, a bortermelők, a szarvasmarha-, a kecske- és a sertéstenyésztők...
Hát mégis mozog a Föld...
