2009. november 15., vasárnap

MEGGYPRÓBA

S.A.

Elszállították Belgrádba a feketicsi meggy kiválogatott oltványait - A fajtaelismertetés következő lépése. A leszállított 75 oltványt elültetik, s összehasonlítják A Minisztérium által kijelölt elismert fajtával. Amennyiben elismerik külön fajtaként, a feketicsi meggy tulajdonosa a bácsfeketehegyi Gazdakör lesz.

Senki sem tudja, honnan került ide. Egy föltételezés szerint talán az I. világháború környékén hozhatták be valahonnan Boszniából Bácsfeketehegy jellegzetes "fekete" meggyét, ami a faluról feketicsi meggy néven vált ismertté szélesebb körben. Több ezer fás meggyesekkel is rendelkeztek annak idején a faluban, s ma úgy tűnik ismét szebb napok köszönhetnek erre a bosnyák meggyek fajtakörébe tartozó, tájjellegű meggyfajtára. Apostol János professzor, a neves budapesti meggynemesítő által kiválogatott kilenc fajtavonal oltványait, összesen 75 facsemetét a múlt héten szállítottak le Belgrádba. Ezzel a döntő fázisába lépett a feketicsi meggy fajtaelismertetésének a még évekkel ezelőtt elindított folyamata.


Az elismertetést procedúrája valójában a meggy próbatétele lesz. A környék mikroklímájában már bizonyított fajta kiválasztott csemetéit elültetik Szerbia öt meggytermői hagyománnyal rendelkező vidékén, ahol összehasonlítják majd egy a mezőgazdasági minisztérium által kijelölt már elismert fajtával, s amennyiben jobbnak bizonyul, akkor bejegyzik külön meggyfajtaként. A facsemetékből a zemuni mezőgazdasági egyetem fajtagyűjteményébe is került. Itt fogják összehasonlítani a többi fajtával, hogy jellemzői szerint kijelölhessék a pontos helyét a meggyfajták táborában.

- A fajtának, ha elismerik, meg kell nevezni a tulajdonosát, aki jogosult lesz a további szaporításra. Úgy gondoltuk, hogy az volna legbecsületesebb, ha a falué volna, de mivel a falué nem lehet, ezért a bácsfeketehegyi Gazdakör mellett döntöttünk. A civil szervezetnek bárki tagja lehet, ezért ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a feketicsi meggy a bácsfeketehegyi földműveseké lesz a Gazdakörön keresztül - magyarázza Bácsi Gábor, Kishegyes község gazdasági és mezőgazdasági osztályának vezetője.

- Nagyon erős színező anyaga van a feketicsi meggynek, magas az antioxidáns tartalma, harmonikus benne a savak és a cukrok aránya, nagyon jó a szárazanyag tartalma, ami az aszalásnál is megmutatkozik, tehát érdemes aszalni - sorolja a meggy előnyeit Bácsi Gábor.

Az előnyök közül semmiként sem szabad kihagyni, hogy rendkívül ellenálló fajta, nem kell permetezni gombásodás és más kártevők ellen sem. Vannak azonban még olyan kérdések is, melyek megoldásra várnak. Az idősebb, 20-25 éves fáknál már problémás lehet a rázógép használata. Ez a probléma azonban tervezett újratelepítéssel is megoldható. Mirko Urošević, a zemuni mezőgazdasági egyetem professzora által kikísérletezett, mintegy 12 000 euróért megvásárolható rázógépet Bácsi Gábor szavai szerint a jövő évi meggyéréskor fogják kipróbálni. Elmondása szerint a gépet Magyarországon is be fogják mutatni, mert a jutányos áron beszerezhető, traktorhoz csatolható rázó sok ottani gazda problémáját is megoldhatná.

Bácsi Gábor a jövő elképzeléseiről beszélt.
- Gondolkodunk, hogy feldolgozóüzemet kellene létrehozni. Van egy aránylag egyszerű és olcsó megoldás, mellyel meggyből sűrítményt készíthetnénk. Nem kell hozzá hűtőház, eláll tartósítószer nélkül - mondja. A közeljövő tervei szerint egy mintaparcellát hoznak létre, melyben nemcsak feketicsi meggy, hanem a többi, később érő fajták is jelen lesznek.