Az „eFKa” elnevezés Molnár Zoltán „találmánya”: az alapító, Szabó Tamás gyermekkorában kapott egy tangóharmonikát, ám fordítva tanult meg rajta játszani (baloldalon szólózott, jobboldaldalon játszotta a basszust). Később a harmonikát, felváltotta a szintetizátor, de ezen is fordítva játszott. ’F’ordítva van a ’K’ezem – ebből a két betűből, gyártott Zoli egy mozaikszót, és lett a nevük eFKa.
Molnár Zoltán a zenekar szaxofonosa 1969. március 21-én, a tavasz első napján született Feketicsen, vagyis Bácsfeketehegyen („kicsiny falum ott születtem én”). Abban az évben, amikor az ember a holdra szállt – ettől azonban még nem lett egekben járó.
Szerbiából ugyan elindult, hogy azután éljen Szarajevóban (Bosznia-Hercegovina), Stuttgartban (Németország) és végül kikössön Dunaújvárosban (Magyarország).
Zenei pályája ugyanígy kanyargott. Cipőfelsőrész készítőnek tanult, de volt kertész, segédmunkás, majd szakács – és mindezek mellett zenész. Hogyan történt ez így? Családjában tudvalevőleg többen zenészkedtek, így neki is „ez lett a sorsa”. Saját bevallása szerint számára a muzsika olyan, mint egy gyógyíthatatlan betegség. Akit egyszer megfertőz, az többé nem tud elszakadni tőle. Mivel megszokta, hogy egyszerre több dologgal foglalkozik, így a zene és az eFKa mellett mást is csinál: egy ismert hipermarket-hálózat munkatársa.
„Hazaértem! Az eFKa zenekar végre az a zenekar, ahol teljesen otthon érzem magam, ahol magamat adhatom” – vallja a zenekar honlapján. És hamarosan még jobban érzi majd magát, ha megjelenik az első CD-lemezük…
