ÁGOSTON SÁNDOR PÜSPÖK-LELKIPÁSZTOR ÉLETRAJZA
Ágoston Sándor 1882. május 8-án született Bácsfeketehegyen, a mai Feketicsen, itt vesztette el korán édesanyját, és itt nevelkedett a nagyszülőknél. Általános iskolai tanulmányait a helybeli református egyház által fenntartott felekezeti elemi iskolában végezte. Tízéves korában Kecskemétre került, a református gimnázium növendéke lett, itt is érettségizett. Érdeklődése a természettudományok felé vonzotta, orvos szeretett volna lenni. Édesapja kis fizetésű hivatalnok volt, nem volt annyi pénze, hogy fiát a budapesti orvostudományi egyetemen taníttassa. 1900-ban beiratkozott a budapesti református teológiai akadémiára, ahova szinte véletlenszerűen került. Ő maga így vall erről: „A teológiára semmi kedvem nem volt, csupán azért lettem teológus, mert ez volt a legolcsóbb pálya. Mikor a negyedik szemesztert elvégeztem, s az alapvizsgát kitűnő eredménnyel letettem, megpróbáltam otthagyni a teológiát. Beadtam kérvényemet állami stipendiumért a katonai orvosi parancsnoksághoz. Elutasítottak. Maradtam teológus. Az első lelkészképesítő vizsgát bár zsidóul olvasni sem tudtam, görögül pedig éppen csak hogy olvasni tudtam, s szintén kitűnő eredménnyel letettem, de eszem ágában sem volt, hogy lelkész legyek. Ha már teológus maradtam, elhatároztam, hogy teológiai tanár leszek. A filozófia szakra készültem”.
Tehetséges, jó tanuló lévén ösztöndíjat kapott, hogy a svájci Bázelban folytasson további tanulmányokat, hogy majdan a filozófia professzora lehessen. Már útra készen állt, amikor Budapesten Baksay Sándor püspök visszatartotta, nem engedte Bázelba, hanem elküldte Kórógyra, a szolgálatát már végezni alig tudó, idős, nyolcvanéves lelkipásztor mellé segédlelkésznek. Káplánként 1904 és 1906 között szolgált a kórógyi gyülekezetben. Amikor letelt a segédlelkészi ideje, a gyülekezet megválasztotta lelkipásztorának, és itt szolgált egészen 1917-ig. 1906. november 27-én házasságot kötött Tóth Erzsébettel. Házasságukat Isten három leánygyermekkel ajándékozta meg: Ilona (1908), Rózsa (1912-1914) és Erzsébet (1916) a gyermekei. Kórógyi szolgálati ideje alatt tört ki az első világháború. Időközben Budapestről értesítették, hogy a horvátországi magyar szórványok gondozása ügyében végzett munkája jutalmazásául kinevezték Debrecen város és Hajdú vármegye királyi tanfelügyelőjévé. Ágoston Sándor visszautasította ezt a tanfelügyelői kinevezést, maradt tehát falusi lelkipásztor. Időközben lelkészi
szolgálatában egy kis kitérőre került sor: faluról városra, Eszékre került lelkésznek. Valamivel több, mint két évig szolgált Eszéken, 1919. március 1-jétől ismét kórógyi lelkész lett. Nem sokáig maradt itt. Az első világháború végén szülőfalujában, Bácsfeketehegyen meghalt a lelkipásztor, Tóth Sándor esperes,
aki egyébként Ágoston Sándor apósa volt. A megjelentetett pályázat alapján Ágoston Sándor elnyerte a bácsfeketehegyi lelkészi tisztséget, és 1921. október 24-étől szülőfaluja lelkipásztora lett, itt szolgált egészen haláláig, 1960-ig.
A Bácsfeketehegyen végzett lelkipásztori szolgálatának második évében, 1922. június 21-én, Ágoston Sándort választották meg az egyházközösség alesperesének. Ezt a tisztséget hat éven keresztül töltötte be, 1928-ban főesperessé választották, majd az ú egyházalkotmány meghozatala után. 1933-ban püspökké választották. Ebben a szolgálatban – többszöri újraválasztás után – egészen haláláig megmaradt.
1937-ben meghalt felesége, Tóth Erzsébet. 1938. november 30-án újból házasságot kötött a vukovári születésű Kelecsényi Máriával. Ezt a házasságot Isten két ikerfiúval áldotta meg: Sándorral (1940-1995) és Zádorral (1940).
Ágoston Sándor lelkipásztori szolgálatának a legtermékenyebb korszaka a Feketicsen eltöltött szolgálati idő volt. 1923-ban Feketicsen megnyitotta a Református Árvaházat. Ezt az intézetet 1947-ben feloszlatták, az épület viszont megmaradt országos egyházunk tulajdonában. A továbbiakban Központi Otthon néven vált ismertté, és ezt a helyet maga Ágoston Sándor kezdte kiépíteni tanácskozóhellyé. Nevéhez fűződik továbbá a KIE (Keresztyén Ifjúsági Egyesület) elindítása 1928-tól Jugoszláviában.
Erre az időszakra esik a külmisszióval való kapcsolatfelvétel is. Igaz ugyan, hogy egyházunk a Református Világszövetségnek már az első világháború után önálló tagja lett és ápolta is vele a kapcsolatot, mégis jelentős az 1929-es esztendő. Ez év június 20-án a Református Világszövetség konferenciát szervezett Bostonban. Egyházunkat Ágoston Sándor képviselte. Amerikai tartózkodása alatt végiglátogatta az ottani magyar református gyülekezeteket, és igehirdetéssel szolgált. Kapcsolatot tartott fenn a németországi reformátusok szövetségével is, amelynek gyűlésén Elberfeldben szintén megjelent. 1934-ben érintkezésbe lépett a svájci Bázeli Misszióval, amellyel a kapcsolatot egyházunk mind a mai napig ápolja. A II. világháború után a hollandiai Amszterdamban megalakult a Keresztyén Egyházak Világtanácsa (EVT). Akkor oda tőlünk senki sem mehetett el, ezért Ágoston Sándor levélben kérte felvételünket ebbe a szervezetbe, ami meg is történt. A svájci egyházak segítőszolgálatával 1952-ben vette fel a kapcsolatot, amelynek keretében a szegény gyermekek támogatást nyertek.
Ágoston Sándor az egyházi iratterjesztésről sem feledkezett meg, ezen a téren a legmaradandóbb alkotás az, hogy létrehozta az 1939-ben Szabadkán megjelent új gyülekezeti Énekeskönyvet. „Mindenütt, ahol csak magyar reformátusok élnek, vezetőink a legnagyobb elismeréssel illették ezt a művet. Mint minden dologban, ebben is igyekezett megfelelő munkatársakat találni. Ezek voltak Árokháti Béla orgonaművész (zenei rész) és dr. Karácsony Sándor egyetemi tanár (irodalmi rész), valamint mások. A magyar református énekeskönyvek történetében először fordult elő, hogy az egész énekanyag a Heidelbergi Káté nyomán nyert beosztást, és hogy az énekek mind evangéliumi tartalmúak” (Póth Lajos: In memoriam Ágoston Sándor 1882-1960). Ez az énekeskönyv néhány gyülekezetünkben még ma is használatban van. Ágoston Sándor nevéhez fűződik még a havonta megjelenő egyházi lap: a Magvető és az éven ként megjelenő Árvaházi Naptár. Az iratterjesztésnek mindig is nagy fontosságot tulajdonított, így 1955-ben megindította a Házi Áhítat (bibliaolvasó vezérfonal) kiadását sokszorosított formában. Hittankönyvet írt a gyermekek számára, ezt a könyvet egy leegyszerűsített formában is kiadta a szórványgyülekezetekben élő gyermekek számára.
1955-ben újra elindította az ifjúsági nyári összejöveteleket (katekizációkat), előbb a lelkészgyermekek és a szórványgyülekezetekben élő gyermekek számára, majd a későbbi években ezek az összejövetelek nyitva álltak a nagyobb gyülekezetekből érkező gyermekek számára is. 1959-ben teológiai szemináriumot létesített, amely külföldi tanulási lehetőségek híján oktatási intézmény lett a leendő délvidéki lelkipásztorok részére.
1960. június 23-án halt meg, életének 78., lelkipásztorságának 56., főesperesi, illetve püspöki szolgálatának 32. évében.
