Bácsfeketehegy szülötte, aki meglehetősen változatos életutat járt be. Az általános iskolát falujában, a középiskolát Szabadkán végezte el. Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar tanári diplomát, 1973-tól az irodalomtudomány magisztere, 1981-től pedig az irodalomtudomány doktora. 1966-tól Székelykevén tanár, majd az újvidéki Hungarológiai Intézet munkatársa. 1978-tól középiskolai tanár Bácstopolyán, 1980-tól szabadfoglalkozású író. 1991-től Szabadkán a Szabad Líceum vezetője, 1996-tól a Város Könyvtár munkatársa, 2001-től az Aracs című művelődési folyóirat felelős szerkesztője. Több kitüntetésben részesült, számos egyesület tagja volt. Fő kutatásterületnek a délvidéki magyar irodalom- és művelődéstörténet számított. Ismerősei tréfásan „magányos óriás”-nak nevezték. Egész életében harcolt a mellébeszélés, a fondorlatosság és a hazugság ellen. Barátjával, a szintén feketicsi származású Podolszki Józseffel – akivel együtt indult el pályájuk – írásaikban szívesen „tértek vissza” szülőfalujukba.
A „Feketehegyi ima” című verse ifjúkori próbálkozásainak egyike.
***
Gyeplőid kiszakadtak ujjaidból
1.
e hangzavarban kuporogva
szólok
s talán hozzád
egeidben kutatnálak
de lényegünket napjaink pántolják
szavainkból is kihullottunk
rohannak utaikon
madaraidat
nem látjuk nem érezzük
zöld fáidat
lehántolva fölaprózva beépítettük
mellünk kráterei
mezőidet felperzselték
földeidet földdé tesszük
kihasadtunk egymásból
vaskartávolságnyira
mérföldeink idegenkedve csodálkoznak össze
pillanatonként indulunk önmagunk felé
pillanatonként veszítjük el magunkat
tenyeredből csorgó por vagyunk
s jajvörös fároszod nem bennünk ég
előttünk lebeg
a távolság mi vagyunk
szólnék
talán hozzád
e hangzavarban kuporogva
2.
a golyót ujjad csúcsával indítottad el
azóta csak gyorsulás
s a csillagok lepattogtak rólunk
örvényünk leve sodor
távolságon kopik karmunk
síkos mahunkba nem kapaszkodhatunk
fejeink megszaporodtak
szemeink egymásba szúrva
lelkeink kockára aprózottak
lábaink óriás felületeken
szétnyílnak talpaink alatt
a golyót ujjad csúcsával indítottad el
azóta csak gyorsulás
3.
csak távolodsz
sebességünkkel mértani arányban
kékséged mikor lebbented fel
hogy évezredes nézésünk után
végre lássuk is egymást
az a fény az a fény
amelyet agyunk és kezünk sugároz
mind erősebben
a bordák ólomfalában
elnyeletik
csak távolodsz
4.
ha beinted a pőreség pillanatát
és leállunk
minden lélek csak egy kendőt lobogtat majd
5.
orgonáid messze hagytuk
orgonáid távol búgnak
híves patakod mellett
a szarvas elrohan
6.
városod mellünkre építettük
időd nyakunkra tekertük
