IN MEMORIAM
Rövid, súlyos betegség után 2009. augusztus 25-én elhunyt
DR. KRISZTIÁN GÉZA
szemész szakorvos
Bácsfeketehegyen született 1953. január 18-án. A szabadkai gimnáziumban érettségizet, Egyetemi tanulmányait 1972 és 1978 között végezte az Újvidéki Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán, ugyanitt később szemész szakorvosi diplomát is szerzett.
Pályafutását háziorvosként kezdte a kishegyesi „Dr. Marton Sándor” Egészségházban,
majd a verbászi és az újvidéki kórház szemészeti osztályán folytatta. Hosszabb-rövidebb ideig dolgozott a bázeli klinikán is. 1993-tól a szegedi Szent-György Albert Klinika szemorvos-adjunktusa, de tagja volt a kiskunhalasi Semmelweis Kórház szemész orvos-csoportjának is.
A gyógyításon, a tudományos munkán kívül számos egyéb tevékenységre is maradt ideje és energiája. Kiterjedt szakmapolitikai és tudományos társasági tevékenység köthető a nevéhez. Tagja volt a Magyar Szemorvos Társaságnak, valamint a következő szervezeteknek: Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság, Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága, Magyar Műlencse Implantációs és Refraktív Sebészeti Társaság, Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége. Szakterülete a szemészeten belül a glaukóma kezelése és a strabológia volt. Cikkei, tanulmányai különböző folyóiratokban jelentek meg.
Sikerekben és küzdelmekben gazdag életútján mindvégig társa és támasza volt felesége, Marika, aki szeretettel, türelemmel és teljes odaadással biztosította számára a nyugodt családi életet, a biztos hátországot.
Dr. Krisztián Géza egész lényét a szerénység, a közvetlenség és a megértés hatotta át. Őszinte érdeklődéssel fordult embertársai felé, mindenkinek szívesen segített. Történeteivel elszórakoztatta hallgatóságát, ám ösztönösen tudta azt is, mikor kell hallgatni és odafigyelni másokra. Emberi kvalitásai és elért eredményei miatt egyaránt nagy tiszteletnek örvendett. Személyében széles látókörű szakembert, nagyszerű barátot, a társadalmi igazságtalanságokra mindig érzékenyen reagáló, tettre kész állampolgárt tisztelhetünk. Az elért tudományos-szakmai eredmények, amelyekért megküzdött, sohasem homályosították el józan ítélőképességét, emberségét és szakmai alázatát. Hiteles, szerény és jellemes ember volt és maradt, aki egyenrangúként fordult beosztottjaihoz és professzortársaihoz egyaránt. Mindazok, akik szerettük és becsültük 2009. augusztus 26-án vettünk tőle végső búcsút a bácsfeketehegyi temetőben.
„Az igazak lelke Isten kezében van… ha az emberek szemében szenvedtek is,
a reményük tele volt halhatatlansággal.
Isten próbára tette és magához méltónak találta őket.”
(Bölcs 3,1.4-5)
Emlékét megőrizzük!
