2009. szeptember 11., péntek

EGY BÁCSFEKETEHEGYI SZÁRMAZÁSÚ METEOROLÓGUS

KOZMA BÉLA

1908. december 8-án született Bácsfeketehegyen, egy tanítói család hetedik gyermekeként született. A középiskola első évét magántanulóként végezte, majd Kecskeméten a református gimnáziumban érettségizett 1929-ben. A Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán matematika-fizika szakot végzett, szakvizsgáit 1933-ban tette le, két év múlva pedig középiskolai tanári oklevelet is szerzett.

1939-ben Szegedre került a Ferenc József Tudományegyetem Kísérleti Fizikai Intézetbe, Frőhlich Pál és Kerékjártó Béla professzorok mellé. 1940-ben az egyetem Kolozsvárra települt, ahova Kozma Béla is követte a tanszéket. 1942-ben átlépett a Honvéd Repülő Időjelző Kiképző Századhoz, ahol először kiképzésen kellett részt vennie, de hamarosan szolgálatra osztották be. Budaörsre került, majd Kassára, a Repülőakadémiára vezényelték, ahol oktatási feladatokat is ellátott. A következő évben Harkovba, hadműveleti területre helyezték át szolgálatra, innen Kijevbe ment, majd visszakerült Budaörsre a repülőtérre, most már századosi rangban.
A háború befejezése után a Honvédelmi Minisztérium Légügyi Osztályán teljesített szolgálatot, majd a nemzetközi légi forgalom megindításkor a Ferihegyi Repülőtérre került. Itt 1955-ig volt alkalmazásban, amikor kutatói beosztásban átkerült a pestszentlőrinci Obszervatóriumba. Fő kutatási területe a szélnyomás görbe számítási módszereinek kidolgozása volt.


1969-ben vonult nyugállományba, de még az ezt követő években is rendszeresen kapott megbízást kutatásainak folytatására. 1977-ben a Magyar Meteorológiai Társaság tiszteleti tagjává választották. Nyugdíjas éveit – a szakma nyomon követésén túl - magas szinten űzött sakktudásának gyakorlásával töltötte. A környezetvédelmi miniszter 1995-ben Pro Meteorologia emlékplakettel tüntette ki. 1996. január 8-án hunyt el Budapesten.