Halas és Bácsfeketehegy 160 éves testvérisége
1848/1849-es szabadságharcban hajlékot adtunk bácskai testvéreinknek
A vérzivataros évszázadok alatt sokszor fordult elő a magyar történelemben, hogy halasiaknak futniuk kellett az ellenség elől, és ideiglenes szálláshelyet keresni, de hasonlóan több alkalommal történt meg, hogy mi adtunk élelmet, menedéket másoknak. Ilyen szomorú, de egyben felemelő esemény történt 160 éve, 1849. január 23-án is az ún. „Mária-napi szaladás” idején.
Bácsfeketehegy (észak-bácskai község) szinte teljes magyar lakossága menekülésre kényszerült ekkor, mivel a szenttamási szerbek és Jellasics bán csapatai támadásra készültek a falu ellen, melyet tíz nemzetőr védett, teljesen reménytelenül. A civilek közül csupán néhány mozgásképtelen beteg és aggember maradt ott Berhidai Keresztes József református lelkésszel, akit még aznap este, a helység szabadságharc-ellenes svábjai lelőttek. A számtalan üldözött közül Kiskunhalas mellett Soltvadkert is sokakat befogadott. A bácsfeketehegyieken kívül, akiknek száma közel 2000 fő lehetett, más bácskai település menekültjei is nálunk kaptak menedéket. Élelmezésük és ellátásuk hatalmas terhet rótt a városra 1849 januárjától, de a halasiak önfeláldozó módon akár több családot is elszállásoltak házaikban. A helyzet stabilizálása érdekében a központi költségvetésből is segítséget kellett kérni. A városi hatóságok pedig például azzal próbáltak enyhíteni a nehéz körülményeken, hogy a Délvidékről érkezett iparosoknak, kereskedőknek engedélyezték szakmájuk gyakorlását, vagy a rátermettebb férfiakat nemzetőrnek fogadták fel, és az értelmiséget is igyekeztek alkalmazni a hivatalokban. Ám ennek ellenére a menekültek között törvényszerű volt, hogy előfordult az éhezés és a koldulás. Nem is csoda ez, hiszen közel nyolc hónapig éltek itt velünk barátságban, de mégis számkivetetten. Az elsősorban református bácsfeketehegyiek közül ebben az időszakban, városunkban közel 18 fő született, 23 fő hunyt el (jellemzően főként csecsemő- és gyermekkorúak), és néhányan még meg is házasodtak. Bár 1849. július 14-én Guyon Richárd tábornok a szabadságharc utolsó győztes csatáját épp Bácsfeketehegy és Kishegyes között vívta, viszont a bácskaiak csak az ősz folyamán mentek haza. A délvidéki településen a mai napig jó szívvel gondolnak, említik és emlékeznek a halasiak és soltvadkertiek 160 évvel ezelőtti segítőkézségére és jóakaratára.
